,,El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul. A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!"

,,Az egész életünket azzal töltjük, hogy a jövőnkért aggódunk, tervezzük a jövőt, próbáljuk megjósolni a jövőt. Megpróbáljuk kiegyengetni az utunkat, de a jövő állandóan változik. A jövő a legrejtettebb félelmeinket rejti és a legvadabb reményeinket, de egy dolog biztos: ha egyszer megmutatja magát, a jövő sose olyan, mint amilyenre számítunk."

,,Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk, amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket."

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az elején: reggel szokásos időben keltem, és készültem suliba, 0-1. óra angol volt. Már kicsit elegem van belőle, hogy a lustábbak, a trehányok miatt nem tudunk rendes tempóban haladni, mert nincs itt ez, vagy az a cuccuk, vagy mert nem csinálnak házit, vagy nem képesek egy kurva szót kiejteni a szájukon in english. De nem baj... nem tudok vele mit csinálni. Ezután matek volt, a témazáróm hármas lett. Nem számítottam ilyen jóra, mivel nem készültem rá semmit konkrétan, és a dolgozat előtti órán abban sem voltam biztos, hogy a kettes meglesz... de meglett a hármas. Piszkosul örültem neki! Aztán tesi. Coopert futottunk. Már asszem szombaton, amikor elmentem futni, éreztem, hogy valami van a csípőmmel, ami vasárnap reggelre szarabb lett, mára reggelre mintha elmúlt volna, de a felmérés utántól megint fájni kezdett. Estefelé elmentem futni, hogy hátha jobb lesz, de nem változott semmit az állapota. Szóval kiéltem mazochista hajlamomat, és akkor már csináltam az alap száz felülés mellé még százat, húsz fekvőtámaszt, hátizmoztam, láberősítséseket... mindebből valamivel többet, mint szoktam. Szóval tartalmasan telt el a délután. De vissza a suliba: tesi után fizika, ahol röpöt írtam - önként -, és nem tudom... úgy érzem egész jó lett, de mérget nem vennék rá. A hármas i hope meglesz. Magyaron nem volt semmi. Azon gondolkodtam, hogy vajon a tanár skizofrén-e...? Óra elején úgy viselkedett, mint aki mariskázott, aztán az óra közepére meghülyült, és elmebeteg lett. Ja! Meg óra közben jöttek a franciásokhoz a franciák. Mármint, igazi franciák, Franciaországból!:D Nagyon király.^^ Az utolsó óra német volt, amin témazárót írtunk volna, de megkértük a tancit, hogy halasszuk holnapra - ez már kb. a harmadik halasztás. Az óra előtt amúgy két csaj majdnem egymásnak ment.
Röviden elmondom a storyt: a két csaj, annak ellenére, hogy egy kézicsapatban játszanak, nem csipázzák annyira egymást. Az egyik smárolt egy harmadik csapattársuk faszijával, amiről amúgy az egész csapat tudott. A másik lány is, és ezt ma mondta el a harmadik csajnak, mert már nagyon a bögyében van az első. Állítólag az első el akarta mondani a harmadiknak (idővel), de végül nem úgy tudódott ki az egész, ahogy akarta, mivel a második lány elmondta a harmadiknak. Kibaszott bonyolult, tudom. Megtettem a legtöbb tőlem telhetőt, hogy érthető legyen, még nevek nélkül is, de csak ennyire futotta.
Suli után lementem a városba, mert felettéb nagy szükségem volt valamire a Rossmannból (ez volt a reklám helye), aztán hazaérve Anya egy meglepő hírrel fogadott.
Közölte velem, hogy talált egy állás ajánlatot, és már csak a jelentkezést kell elküldenie. Az apró "csavar" a történetben az, hogy ez az állás Amerikában lenne. Házvezetőnőként dolgozna egy családnál, ott lakhatna, kaja-pia lenne, a fizetés 450$/hét, ami kb. 90.000 ftnak felel meg. Csak előbb velem akarta megbeszélni, mert vagy velem megy, vagy sehogy. Nem akar itt hagyni. Az első kérdésem a következő volt: "Te most szopatsz?" Nem. Nem szívatott, megmutatta az oldalt. Nem tudni, hogy hova vezényelnék ki, Amerikán belül, ez lehetne Alaszka, Hawaii, California vagy New York... bárhol Amerikában. De fizetik a repjegyet, szóval ezért kétlem, hogy átbaszás lenne... nincs olyan hülye, aki xezer forintot kidob az ablakon, hogy Amerikába reptessen valakit, és ott közölje vele, hogy "hahahaha,átbasztalak!"... nem. Nem hiszem. Amúgy én sokkot kaptam, először nemet mondtam, hogy én nem. Ő menjen, én befejezem a gimit. De nem akar itthagyni "egyedül" (mammerral, akivel amúgy nem jövök ki jól). Szóval vagy velem megy, vagy sehogy. Én viszont nem akarok a jóléte, és az én jólétem útjába állni; és bár Amerika nagy álmom, de... egyszerűen nem így terveztem. Nem "egyik napról, a másikra", hanem lépésről lépésre: Szeged, Budapest, Anglia, Amerika... nem gondoltam, hogy rögtön a mélyvízbe kerülhetek. Btw ez még nem biztos, nagyon nem, csak simán megtörténhet ez az opció is. Akkor valószínűleg nyáron mennénk. Befejezném ezt az évet, és minimum egy évre kimennénk. Talán kettőre... nem tudom, nagyon labilis az egész, semmi sem biztos, az egész út nem az, de én már most nagyon rákattantam erre, más sem jár a fejemben. Nem mondom, hogy félek, egyszerűen... megrémít, hogy mindent, és mindenkit, amit és akit ismerek, csak úgy itt hagynék, és nem maradna más, csak az ismeretlen.
But, Darlin', let's be adventurers, nem?! Még jól is elsülhet... vagy nem. Vagy nem is lesz semmi. Vagy megyünk, és király lesz. Nem tudom, és ez egyszerűen... már most megőjrít és kicsinál. De eldöntöttem: ha mehetünk, ha felveszik Anyát, rajtam nem fog múlni. Összepakolok, és elköltözök én is a világ másik felére.
Amúgy még nyertem múltkor egy versenyen 50gkr-t, amit most felhasználtam bannermentesítésre, meg láthatóan átalakítottam az oldal elrendezését, Arachme kritikájának köszönhetően.(: Most még furcsa, de lehet, hogy igaza volt, és ez így, középe igazítva jobb.

do svidaniya.