Mára egy kis éves visszatekintést hoztam. Hogy mi volt velem, mik történtek, mit éreztem, mit gondoltam... csak, hogy magamban is tisztázzam, hogy kiírjak magamból minden shitet, hogy jól kezdődjön a nyár.

Szeptember: najó, augusztus 28-án még úgy álltam ehhez az egész "suli-dologhoz", hogy minimum hármas mindenből, kivéve abból, amik nem mennek. Végülis, ez meglett. Akkor is baromira gáznak tartottam ezt a pótvizsga cucckombót, most is. Szerintem az very kínos, na! Aztán egy - akkori - barátnőmmel akkor barátkoztunk jobban össze, almost every single day találkoztunk. Aztán a nyár utolsó két napjára lebetegedtem, így a városnapra sem tudtam lemenni. Szeptember nulladikán az új ofő rendesnek bizonyult - és én még most is nagyon szeretem, és i hope, ez így is marad -, és az évnyitó a szokásos módon zajlott. Vagyis hosszú volt, unalmas és meleg is volt. Másnap az első - egyben nem utolsó - konfliktusom a matektanárral. És német-utálatom már akkor is szépen körvonalazódott. És ekkor kezdődött minden, a volt legjobb barátnőmmel, meg a pasijával. Mármint én kurvára rühellem, ha ott vagyunk egy társaságba, x számú pár, meg y számú szingli és a párok folyamatosan egymáson lógnak - még, ha én is vagyok az egyik pár tagja. Mert szerintem egyik szingli sem szereti azt nézni, ahogy a barátnője szexuál a faszijával. Lehet, hogy ez csak én vagyok, de haggyad már, hogy téged nem idegesít néha, kedves Olvasó! Aztán szeptember végére kicsináltuk a némettanárt, aki elhagyta a süllyedő hajót. És itt 'feltűnt', vagyis feltűnően régóta beszéltem Yeppel. És ez felettébb zavart. De két barátnőm is lett 'egyszerre', és tök jól megvoltunk.
Aztán egy hét alatt elbaszódott minden. Kavartam egy fiúval, akiről kiderült, hogy kurvára nem illünk össze, és gecire idegesített, és kétszer találkoztunk, és én ebből leszűrtem, és köszöntem, de nem kértem belőle többet. Aztán még napokig zaklatott: hivogatott, sms-eket írt, facebook-on írt... kurvára elegem volt belőle, de aztán leállítottam. Szerencsére.

Október: szar hónap volt, annak ellenére, hogy az az egyik kedvenc hónapom - már, ha igazán őszi idő van addigra -, és mert én Rocktóbernek hívom. De a tavalyi az szar volt. A suliban ugyan javítottam, de emlékszem rá, hogy nagyon a padlón voltam, mert tök egyedül éreztem magam, annak ellenére, hogy két legjobb barátnőmmel szinte minden nap beszéltünk. De a facebook az nem ugyanaz... sajnos.

November: október vége felé, azt hiszem, randizni kezdtem egy másik fiúval. Az óktóberi ünnepély után beszéltünk először, aztán facebook-on kb. két hétig, aztán találkoztunk. Én nem randinak hívtam, hanem 'találkozónak'. Dumáltunk. És én szerettem vele dumálni, mert vicces. Aztán utolértem Yep-et, és akkor úgy tűnt, hogy... nem is tudom. Talán, hogy vége a barátságunknak? Igen. Akkor úgy tűnt. És a srác ellenére is, mármint, hogy ő azért ott volt nekem, és kérdezgette, hogy mivan, és nagyjából elmondtam neki. Meg abban az időben vesztem össze a másik két barátnőmmel is. Szóval igen, egyedül éreztem magam. Igen, gondoltam az öngyilkosságra. Az olyan könnyű lett volna. Csak simán meghalni. Emlékszem rá, hogy minden nap úgy éreztem, hogy 'majd ma. Erőt gyűjtök, és majd ma'. Aztán, amint a mellékelt ábra mutatja, nem tettem meg. De rettenetesen szenvedtem, mert egyedül voltam, mert egyik pillanatban megtettem volna, a másikban nem, és fogalmam sem volt, mit akarok végülis. És ez az állapot rendkívüli. Rendkívülien szörnyű. Amikor szétszakadsz belül, és nem tudod, merre tovább. És az a legrosszabb ebben az állapotban, hogy nem tudod, mikor lesz vége. Nem tudod, mikor leszel megint boldog. Bizonytalan vagy abban, hogy kibírod-e addig, amíg megint boldog nem leszel. Nagyon szar állapot ez. Talán a legrosszabb. Megtennéd, de nem is, boldog is vagy, meg nem is, Pokol is, Menny is...
November huszonnegyedikén (???) jöttünk össze azzal a sráccal. Nem terveztem hosszú távra, de arra sem számítottam, hogy olyan hamar megszeretem őt. És hihetetlen, hogy tíz nap eltelte után milyen boldog lettem. Nagyon! Eszméletlenül jól éreztem magam a bőrömben, és elfelejtettem minden gondomat, és csak a jelen volt, ő meg én. Mint azokban a romantikus, nyálas filmekben - csak rocker kiadásban, mivel ő is az. De akkor jó volt. Kellett is. Egy kicsit talán meg is változtatott.

December: nyolcadikán leesett az első hó. A suliban versenyeket hírdettek, és terveim szerint négyre akartam jelentkezni (abból háromból két al-feladatra), de végül hármat adtam be. A faszimat sem akartam hanyagolni.
Kilencedikén valahogy bekapcsolt a tűzhely, amíg mi boltban voltunk, és lángra kapott a zsír - amit anya előzőleg a húsról szedett le -, és kisebb csoda, hogy nem égett le a konyhánk. Füsttel viszont tele volt az egész lakás, és nem kevés riadalom volt.
Nagyon féltem, hogy szerelmes leszek. De végülis nem volt rá idő, szerencsére, de ezt akkor ugyebár még nem tudhattam...
Kibékültünk Yeppel. Nagyon-nagyon örültem neki, és nagyon-nagyon remélem, hogy soha többé nem hagyjuk el egymást. Tényleg nem bírnám ki.
Huszonegyedikén már vártam a világvégét, hogy pofánvágjam egyszer... meg még egyszer. Mint Chuck Norris. Csak én Wonder Woman. Félévkor nem buktam meg semmiből. Két kettesem lett (fizika, kémia).
Huszonhatodikán azért akart velem találkozni, hogy mert 'karácsony', és hozott nekem egy tábla csokit - amire egyébként allergiás vagyok... nem vicc. A csokira! Igen. -, aztán nem sokkal, miután jött, elkezdtünk beszélgetni, és szakítottunk.
Aztán huszonnegyedikén, azok a lányok, akik tíz-tizenegyéve voltak akkorra barátaim, hirtelen úgy döntöttek, hogy nem kívánnak velem szilveszterezni, és ezt olyan undorító módon intézték, hogy még most is felfordul tőle a gyomrom. Közölték velem, hogy mik a hibáim, hogy zavarja őket, hogy mindig feketébe öltözök, hogy zavarja őket, hogy nyíltan megmondom a véleményemet. Én pedig visszaírtam, hogy 'oké'. Persze belül fájt. Mert nem számítottam ilyesmire, és undorító húzásnak találtam. De akkor még nem tudtam, mi vár rám majd februárban (azt hiszem)...
Tehát, mivel tényleg, teljesen egyedül maradtam, visszakerültem a Szent Szinglik Listájára is, itthon iszogattam, zenéthallgattam, Yeppel dumáztam, kockultam, és tudjátok mit: kurvára jól éreztem magam, egyedül is, és baszódjon meg minden fasszopó.
Szóval volt Merry Kiss My Ass.

folyt. köv.