Szóval igen. Megint csalódtam, megint egyedül vagyok, megint... tovább kell lépnem, amikor már megszoktam volna a helyemet ott, aki mellett voltam. Mert az emberek gonoszak. Elhagynak, lelépnek és előtte még fellöknek, ellöknek az útból. Mert mi ilyenek vagyunk. Mind. Én is. Jó, lehet, nem mindannyian, de a többség igen. És imádjuk kihasználni egymást, és széttépni a másikat, vagy eltörni a szívét. De én túllépek és felülemelkedem. Így döntöttem. És így fogok tenni. Egy napig szinte nem is beszéltem, és próbáltam gyógyítani magamat, belülről. Persze, most azt gondolod, 'egy hónap kurvára nem sok'. Tény, egy hónapig voltunk együtt, de előtte már két hónapja ismertem, és tudtam, hogy bejövök neki, és ő is tudta, hogy ő is nekem. Csak a formaságok kedvéért találkozgattunk, és randiztunk. Egyébként, meg... nem mindegy? Szeretni egy hónapig, vagy egy évig, a végén így is, úgy is fáj, ha el kell engedned a másikat. Mert megkedveled. Legyem bármilyen rövid az együttöltött idő. Egyébként, az én kurva nagy mázlim az, hogy nem kezdek el kötődni túl gyorsan... kedvelgetem, kedvelgetem az embereket, de azért a szeretetemhez kell némi idő.
Most mesélnék egy kicsit a tapasztalataimról. Én sírtam. Esküszöm, sírtam. Tíz percig, még vele. Aztán a határán voltam, de elmentem sétálni, kiszellőztetni a fejemet, és jobban lettem. És nem sírtam többet. Mert, sírhatok én akár egy óceánt is, attól sem lenne jobb. Szóval maradtam a csöndes kis gondolataimnál. Visszaolvastam a facebook-os beszélgetéseinket, és lepörgettem a fejemben az összes találkozót, a beszélgetéseinket, a csókokat és öleléseket... és, ha bántott is, tudom, hogy szeretett is, ha csak egy kicsit is. Vagy, ha nem, és csak ezt mondta, és csak dugni akart (egyébként mondta ezt más, és én anno megkérdeztem, és kibeszéltük a témát... és, lehet, én vagyok naiv, de elhittem neki, hogy nem csak meg akart dugni), én elhittem. Legbelül. És mondtam én is pár 'szeretlek!'-et. Mert kedveltem. És azt akartam, hogy tudja, hogy kedvelem. És most is kedvelem, lehet, ostobaság, de nem gyűlölöm. Nem is utálom. Csak fáj. És, ha nem vele mentem volna szét, hanem mással, akkor is fájna. De például az előző exemnél nem éreztem ezt az izét... hogy is mondjam? 'Utálom, de azért mégsem teljes szívemmel'-dolgot. Őt csak simán utáltam. És bár azt mondta, mármint az előző exem, hogy majd még beszélünk.... nem beszéltünk. Ő is ezt mondta. Mármint, az exem. Hogy azért reméli, még spanok maradunk. Majdnem azt mondtam, hogy bassza meg magát, de éppen gyengébb állapotomban voltam, és remegő hanggal nem lett volna hatásos. Majd, ha beszélünk még, akkor megmondom neki. Face to face. Mert piszkosul jól esne...
És amit éreztem...? Az üresség. Nem haragudtam, de mégis. Hiányzott, de azért nem annyira. Szeretem, de mégsem. Tudom! Még mindig tudom, hogy egy retkes hónapról beszélünk, és most biztos mindenki dráma-királynőnek hisz, de... nem vagyok az. Nem sírok, és nem drámázok. Azért írom ezt a kurva bejegyzést, hogy tisztázzam magamban. Hogy, ha haragszom is, ha hiányzik is, kiadjam magamból, és megtisztuljak. Hogy ne hiányozzon és ne haragudjak - csak egy kicsit. Mert valakin csak ez segít: ha kiadja magából egy monológban. De, mivel nekem jelenleg nincsenek olyan barátaim - vagy legalábbis nem sejtem róluk, hogy ők azok -, akik meghallgatnának, Anya pedig mindent tud... nincs más választásom. Itt monologizálok.
És, amit az előző bejegyzés végére írtam, hogy szánalmas az életem... nos, nem. Nem az. Ismét csalódtam, és hirtelen csak az beszélt belőlem. De megvédem az életemet, mert nem szánalmas. És, és... igen. Lehet, hogy egyedül vagyok, de... inkább vagyok egyedül, mint hamis barátokkal körülvéve. Inkább legyen száz rosszakaróm, és ellenségem. Így legalább tudom, hogy valamit nagyon jól csinálok.
Elestem. Aztán felálltam. Nem nehéz. Főleg, ha az embernek van tapasztalata...
Még mindig úgy tűnik, hogy nem megyek sehova szilveszterkor, de esküszöm, pont leszarom. Annyi dolgom van még suli előtt, a pályázatra is még egy csomó melóm van, időm meg kurvára nem lesz. Tudom, már most. Lesz egy egész éjszakám, hogy megcsináljam a projekteket. Istennő vagyok. Vagy egy dolgozó nő, aki állandóan kávét iszik, és nincsenek barátai, de még egy párkapcsolata sem, vagy egy macskája...? Inkább a második. Szóval meló az akad, természetesen. És már nincs ki elvonja a figyelmemet.
Amúgy ma megyek köldökpc-t lövetni, négyre.:33 Már nagyon várom. Tegnap megvettem az ékszert. Of course, fekete köves. Majd lesz fénykép.^^
Holnap találkozom a legjobb fiúbarátommal. Nem mondom neki ezt el. Nem kell, hogy tudja, nem kell, hogy rólam szóljon a találkozó. Mert én imádok monologizálni, és lehetetlen leállítani.
Oh, és elkezdtem a Grey's 9. évadád. Nem mondok semmit, csak... azta' kurva.OO*-*
Nos, a kurva hosszú bejegyzésem lényege a következő:
- túlléptem
- felülemelkedtem
- egyedül vagyok, mindenhogyan értve - ergó visszakerültem a Szent Sznigli Lista élére is
- van egy csomó ellenségem
- leszarom a szilvesztert
- van egy csomó melóm, amit viszont nem szarok le
- ma már lesz köldök pcm, aminek egyébként kibaszottul örülök
- rájöttem, hogy imádok monologizálni és, hogy felettéb mocskos a szám - vagyis káromkodok
- és jé... milyen bölcs lettem hirtelen, milyen zen...
- ja, és dolgozó nő lettem. Piszkosul király

Do svidaniya.~